Bumeránghatás
Múlt pénteken egy piacon beszélgettem a hentesemel. Nem ez az a helyzet, ahonnan az ember elsőre mesterséges intelligenciáról, keresztplatformos rendszerekről vagy weboldal-automatizálásról szóló beszélgetést várna. Pedig pontosan ez történt.

A srác nagyon jól használja az AI-eszközöket. Összekötött különböző rendszereket, automatizál folyamatokat, honlapot épít, tartalmat készít. Megtanulta, hogyan dolgozzon együtt több AI-platformmal úgy, hogy azok egymás munkájára épüljenek. Tényleg, le a kalappal.
Aztán mondott valamit, ami szerintem sokkal fontosabb volt minden technikai részletnél. Azt mondta, hogy emiatt sorban leépíti azokat a háttérembereket, akik korábban segítették a vállalkozását. A grafikust, a webest, a SEO-st, a tartalomkészítőt. Hiszen ha ő maga meg tudja csinálni ezek jelentős részét AI segítségével, miért fizessen értük havonta? Ezen elgondolkoztam.
Vállalkozóként teljesen logikus a gondolkodása. Végül is az Ő zsebe.
Az AI munkaerőpiaci hatása valószínűleg sok esetben nem úgy kezdődik majd, hogy egyik napról a másikra robotok százezrei veszik át emberek helyét. Sokkal prózaibb a folyamat és Krúdy Gyula sem tudta volna megírni szemléletesebben.
Egy kisvállalkozó egyszer csak azt veszi észre, hogy amit korábban négy külsős szakemberrel csináltatott meg, abból hármat már saját maga is el tud végezni.Megmarad havi néhány százezer forintja. Az ő szempontjából ez tiszta nyereség. A másik oldalt nem nézzük most, ha néztük volna, akkor ugye nem szabadulunk meg tőlük.
A mesterséges intelligencia egyik legnagyobb gazdasági hatása éppen az lehet, hogy olyan eszközöket ad a kis cégek kezébe, amelyek néhány éve még csak komolyabb szervezetek számára voltak elérhetők. Egy öt-tíz fős vállalkozás ma olyan marketinganyagot készíthet, olyan adatokat elemezhet, olyan ügyfélkommunikációt automatizálhat vagy olyan webes rendszert építhet, amelyhez korábban külön szakemberek kellettek.Ez valódi versenyelőny… lenne, ha nem lenne elérhető mindenki számára. De elérhető és aki elsőnek lép, az nem arat, csak van a piacon 3-6 hónap előnye, mielőtt a többiek beérik.
A kisvállalkozások egyik állandó problémája mindig is az erőforráshiány volt: kevés ember, kevés pénz, kevés idő. Az AI ebből elsősorban az időt és az emberi munka egy részét kezdi visszaadni. Egy jó vállalkozó ma sokkal több mindent tud saját maga elvégezni, mint akár három évvel ezelőtt.
A hentes története látszólag sikertörténet, de egyben a bumeráng röptének a csúcspontja is. Innen pedig jön a visszahatás.
A grafikus ugyanis vásárló. A webes is. A SEO-s is. A szövegíró is.
Ők nem egyszerűen költségelemek egy vállalkozás Excel-táblájában. Emberek, akik fizetésből vagy vállalkozói bevételükből vásárolnak. Igen, húst is egy hentesnél.
Ha tízezer vállalkozó gondolkodik úgy, mint a piacon megismert hentes, akkor hirtelen több tízezer grafikusnak, programozónak, marketingesnek, adminisztrátornak vagy könyvelési háttérmunkát végző embernek lesz kevesebb munkája.
Egy darabig ez csak hatékonyságjavulásnak látszik. Később azonban megjelenhet a másik oldalon is: kevesebb megrendelésben, gyengébb fogyasztásban, árérzékenyebb vásárlókban, elhalasztott beruházásokban.
Mondhatnánk: “Élni és élni hagyni”- de nem és ez lesz a bumeránghatás.
Egy vállalkozás szintjén teljesen racionális döntés lehet költséget csökkenteni az AI segítségével. Ha azonban ugyanezt egyszerre több százezer cég teszi meg, a megtakarítás egy része később keresletcsökkenés formájában visszakerülhet hozzájuk.
A hentes megspórolja a grafikus díját. A grafikus viszont lehet, hogy egy hónappal később kevesebb húst vesz.
A 2026-os adatok alapján már egyértelműen vannak AI-hoz kapcsolódó elbocsátások és létszámcsökkentések. Különösen a technológiai szektorban, az ügyfélszolgálatokon és bizonyos adminisztratív munkakörökben látható komoly változás.
Még érdekesebb azonban az, ami a fiatalokkal történik. Egyre több kutatás arra utal, hogy az AI első komoly munkaerőpiaci hatása nem feltétlenül az elbocsátásokban jelenik meg. Egyszerűen kevesebb junior embert vesznek fel.
A cégek egy része rájött, hogy bizonyos kezdő feladatokat már képes egy tapasztalt kolléga AI-val támogatva elvégezni. Korábban kellett egy senior, két középszintű és két junior. Holnap talán elég egy senior, egy középszintű és néhány AI-rendszer.
Ez hosszabb távon sokkal nagyobb változás lehet, mint néhány látványos, hangzatos vállalati leépítés.
Ezek azok a területek, amikről már tudunk, számítottunk rá. Amire nem számítottunk, hogy a KKV szektor mikro és kis vállalkozásait is keményen érinti majd a változás szele. Nem rég egy mosógép szerelő mondta, hogy az AI miatt kb. 80%-al csökkent az Internetről érkező megkeresések száma. Az emberek egy része megcsinálja maga a szerelést, míg a másik oldalról a keresők algoritmusa is máshogyan működik mint korábban. Ahogy ő fogalmazott: “Rájöttem, hogy etetni kell a rendszert”.
Persze ettől függetlenül még rengeteg új munka fog létrejönni. Majd egyszer, valamikor. Technológiai változásnál ez szinte mindig megtörténik. Új szakmák keletkeznek, új vállalkozások épülnek, új szolgáltatások jelennek meg.
A gubanc inkább az átmenet sebességénél található.
Egy megszűnő SEO-megbízás helyett nem feltétlenül másnap születik ugyanannak az embernek új AI szakértői munkája. A gazdaság alkalmazkodik. Az emberek lassabban.
A technológia fejlődési sebessége ma már sokkal gyorsabb annál, mint amilyen tempóban egy átlagos munkavállaló átképzi magát. Egy ötvenéves grafikus számára nem vigasz, hogy tíz év múlva rengeteg új AI-hoz kötődő szakma létezhet. Neki MOST kell a bevétel.
És itt ér vissza a bumeráng a henteshez, illetve a KKV-khoz, hogy elkapjuk-e mielőtt fejbe vág, még talány.
Az AI a kis- és középvállalkozások egyik legnagyobb lehetősége. Ebben kevés kétségem van. Olcsóbb működést, gyorsabb adminisztrációt, jobb marketinget, több információt és hatékonyabb értékesítést hozhat.
Ugyanez az eszköz átmenetileg gyengítheti azt a fizetőképes keresletet, amelyből ezek a vállalkozások élnek. Ezért lesz különösen fontos, hogy a cégek ne pusztán költségvágó gépként tekintsenek az AI-ra. Sokkal jobb üzleti stratégia, ha ugyanazzal a létszámmal több értéket próbálnak létrehozni: új terméket, új piacot, több ügyfelet, jobb szolgáltatást.
Mert van különbség aközött, hogy az AI segítségével tíz ember helyett nyolcan végzik ugyanazt a munkát, vagy tíz ember ugyanazzal az AI-val másfélszer akkora vállalkozást épít.
Elméletileg a második modellből gazdasági növekedés lesz. Az elsőből kereslethiány.
Elméletileg a hentesem valószínűleg jól dönt a saját vállalkozása szempontjából. Végül is nő a profit. Ha mindenki ugyanilyen jól dönt a saját zsebének megfelelően, annak együtt már egészen más gazdasági következménye lehet.
Elméletileg az AI rengeteg pénzt hagyhat a KKV-k zsebében.
Elméletileg ha a felszabaduló pénzből növekednek, fejlesztenek, új piacokat keresnek és többet adnak el, abból erősebb KKV-szektor nőhet ki.
Elméletileg ezen fog múlni, hogy az AI-korszak a kisvállalkozások nagy lehetősége vagy egy lassan kibontakozó gazdasági probléma lesz.
A bumeráng lassan eléri röptének csúcspontját és elméletileg vissza száll a kézbe. Elméletileg.
Több mint 25 éve vagyok a pályán és ismerem az elméletet, de a gyakorlattal kapcsolatban duhaj pesszimista vagyok.









